Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi
Hétfő délelőtt újra Kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Gulyás bejelentette: a kormány a múlt heti két ülésén is foglalkozott a háború jelenlegi állásával és lehetséges kimeneteleivel. A háború továbbra is veszélyt jelent mind Magyarországra, mind Európára nézve – mondta. Emlékeztetett: kárpátaljai magyarok is vesztették életüket az oroszokkal szembeni harcban.
Európai és magyar szempontból is helyes, hogy Orbán Viktor egy békemissziót indított”
– fogalmazott, utalva arra, hogy a magyar miniszterelnök az uniós soros elnökség átvétele után Kijevbe, majd Moszkvába, legutóbb pedig Pekingba utazott. Szerinte minden féllel szükséges fenntartani a párbeszédet, de a békéhez elsősorban a nagyhatalmak tudnak hozzájárulni. Kérdésre válaszolva elmondta: lesznek további kezdeményezések és találkozók. Tudjuk, hogy hol van a Magyarország befolyásának korlátai, de a legfontosabb, hogy kezdődjenek egyeztetések arról, hogyan lehetne elérni a békét – fogalmazott a miniszter.
„Magyarország minden olyan országgal szeretne kapcsolatban lenni, amelyik hozzájárulhat a békéhez” – szögezte le, ugyanakkor azt is hangsúlyozta: nincs konkrét béketerve Magyarországnak. A végén úgysem nem marad más, csak a tárgyalásos út – szögezte le a miniszter.
Háborúellenes akcióterv
Gulyás Gergely szerint a múlt heti kormányülésen úgynevezett háborúellenes akciótervet dolgoztak ki, amelynek célja a háborús propaganda visszaszorítása.
Így kötelezni fogják a pártokat és médiumokat arra, hogy forrásaikat tegyék átláthatóvá. Külföldi forrásokat csak médiumok fogadhatnak el, ezeket nyilvánosságra kell hozni.
Gulyás azt mondta, fenntartják arra a jogot, hogy a külföldi támogatást „visszautalják a feladónak”. Emlékeztetett: van uniós szabály a háborús propaganda elleni fellépésre, de azt nem alkalmazzák.
Emellett elmondta azt is:
védelmi hozzájárulást kell fizetni a multiknak, a bankoknak és az energiacégeknek.
A bankadót minden olyan banknak meg kell fizetnie, amely nem növelte a teljes államapapír állományát. 2024-ben nem változik a bankadó, de megemelik a tranzakciós illeték mértékét, és emellett valutaváltási illetéket is kivetnek Ezeket azonban nem lehet áthárítani a lakosságra.